Szomszédsági Tanács beszámoló a 2026-os Közösségi Költségvetés ötletértékelő fórumáról
2026.05.18.• hírA 2026-as évben bevezetett I. Hegyvidéki Közösségi Költségvetés az állampolgári részvétel elve mentén valósult meg. A program keretében a lakosok fejlesztéseket, új programokat, innovatív, kreatív szolgáltatásokat javasolhatnak, illetve a döntést is ők maguk hozzák meg, 100 millió forintos összegkeretből. A beadott javaslatokat megvalósíthatóság szempontjából a Hivatal szakirodái értékelik, azonban az ötletek szűrésének, véleményezésének legfontosabb alapját a helyi lakosokból álló Szomszédsági Tanács döntése jelenti. Ez garantálja, hogy a projekt forrásából szakmailag támogatott, de egyben olyan javaslatok valósuljanak meg, amelyek mögött valós és érdemi társadalmi igény áll. A Szomszédsági Tanács egy XII. kerületi lakosokból álló tanácskozó fórum, ahol a beérkezett lakossági ötletek értékelésével, rangsorolásával foglalkoztak.
A Szomszédsági Tanács döntött a teljes kerület kategóriában és a három területi alapú körzetbe érkezett ötletek mindegyikéről körzetenként lebontva, és ha szükséges volt akkor ezen ötleteket, vagy összevonta, vagy pontosította, vagy kizárta. A Tanács megszervezéséhez a Hegyvidéki Önkormányzat a Közösségfejlesztők Egyesületével (KÖFE) kötött megállapodást. Ez magába foglalta, hogy partnerként a KÖFE biztosítsa a Szomszédsági Tanács módszertani előkészítését és levezetését, a facilitátorokat felkészítését és koordinálását elvégző vezető facilitátort; a tanácskozás lefolytatásához szükséges asztali facilitátorokat, akik az asztali beszélgetések levezetésében, a résztvevők meglátásainak rendszerezésében és dokumentálásában végeztek kiemelkedő szerepet.
A Szomszédsági Tanács munkája során a közösségi költségvetés keretében érkezett ötleteket értékelték a résztvevők. Így a cél olyan vegyes csoport létrehozása volt, amelynek tagjai mind a területi szempontból, mind korcsoportjuk, nemük és végzettségük alapján minél többfajta nézőpontot tudjanak behozni a közös beszélgetésbe, az ötletek értékelésébe. Mivel az ötletek három- és egy, az egész kerületre vonatkozó körzetben fognak versenyezni a szavazás során, így fontos szempont volt, hogy a Szomszédsági Tanács tagjai lakóhelyük szerint tudjanak részt venni a körzetükre vonatkozó ötletek értékelésében. Bármilyen tanácskozás során fontos, előnyös szempont a különböző generációk találkozása, a férfiak és nők kiegyensúlyozott képviselete. A jelentkezők egy online űrlap kitöltésével tudták jelezni a részvételi szándékukat 2025. november elejétől 2025. december 7. éjfélig. Összesen 46-an jelentkeztek érvényesen a Szomszédsági Tanácsba a kerületi lakosok közül. A jelentkezők kiválasztás szempontjából lényeges demográfiai adatait – korcsoport, nem, végzettség, kerületen belüli városrész – anonimizált módon kerültek rögzítésre a kiválasztásra használt adatbázisban. A kiválasztási folyamat részletes dokumentációja ide kattintva elérhető.
A folyamat előkészítése során a Közösségi Részvételi Iroda sikerrel pályázott egy nemzetközi mentorprogramban való részvételre, így 2025 tavaszától egy olyan mentorral dolgozhattunk együtt, aki számos sikeres közösségi költségvetési projektet bonyolított le. A mentorprogram keretében a fő fókuszt arra helyeztük, hogyan lehet biztosítani minél nagyobb teret a tanácskozásra és közösségi eseményekre, illetve hogyan vonhatunk be a folyamatba sérülékeny csoportokat – különös figyelmet fordítva a XII. kerület demográfiai adottságira való tekintettel (pl. az idősebb korosztály). Inspirálódtunk a 8. kerületi részvételi költségvetés munkájából, de a folyamat bizonyos pontjait megváltoztattuk. Ilyen volt a szakmai értékelés a tanácskozás utáni megvalósítása, valamint a témaköröket csak hozzáadott információként használtuk fel és a csoportokat véletlenszerű ötlethalmazok mentén alakítottuk ki, ezzel elkerülve a témaköri bontással járó ráhatást a végső rangsorolásra. Ezen felül pedig megadtuk azt a lehetőséget, hogy a Tanács felülvizsgálhassa az eredményeket és akár módosítsa is.
A teljes kerületre vonatkozóan 106 ötlet érkezett, az egyes körzetekre pedig: 46, 23 illetve 29 darab. Itt már látszódik az egyik aránytalanság: a teljes kerületre beadott ötletek számossága kiugró a többihez képest. Mivel a feladat ezekkel kapcsolatban is a pontosítás és sorrendezés volt, ezért úgy terveztünk, hogy a tanácskozás idejének jelentős részét kell ezzel töltenünk. Ami az aránytalansághoz még hozzáad, az az, hogy a teljes kerületből megvalósuló ötletek összesen max. 10 millió forintos kerettel rendelkeznek, szemben a körzetes, 30 millió forintos kerettel. Az ötleteket a beérkezésüket követően, a Szomszédsági Tanács munkájának előkészítéséhez először egy szűk kör, a Részvételi Iroda munkatársai véleményezték. A Tanács munkájának megkönnyítése érdekében a beérkezett ötletek közül kiszelektálták a teljesen irreleváns ötleteket; az ötleteket témakörökre osztották; jelölték, ha valamilyen ötletekkel hasonlóságot mutattak és így összevonhatóvá váltak; illetve jelölték, amelyek valamilyen szempontból kevésbé tűntek a közösségi költségvetésben megvalósítandónak (pl. karbantartási feladatok vagy egyéni érdeket szolgáló ötletek, illetve a keretösszegnél jelentősen magasabb költségből megvalósítható ötletek). Az ötletek változatos minőségben álltak rendelkezésre. Voltak ötletek, amikhez több oldalas dokumentumot is kapcsolt a feltöltő, és voltak olyanok, amikhez egy mondatos magyarázat volt elérhető. A tanács feladata az volt, hogy a beérkezett ötleteket szortírozza, ezért nekik fontos volt az ötletgazda gondolkodását megérteni, és abból a szemszögből alakítani az ötletet a tanácskozáson. Tudtuk, hogy az ötletek kidolgozottsága közötti nagy különbségek és a számosságbeli különbségek is okozhatnak kihívást a tanácskozáson.
Ehhez kapcsolódik az az észrevétel, hogy a teljes kerületbe kategóriába több olyan ötlet került, ami nem rendelkezett helyszínmegjelöléssel, bár helyszínhez kötöttnek kellett volna lennie. Tehát definíció szerint jó helyen voltak, de mégis valójában körzetben lett volna a helyük. A Szomszédsági Tanács tagjainak lehetősége volt ezeket konkrét helyszínjavaslattal konkrét körzet(ek)be javasolni. Így voltak olyan, eredetileg konkrét helyszín nélkül érkezett ötletek, amelyeket a tanácskozás második részében a területi alapú, körzeti csoportokban is megvitathattak a résztvevők és eszerint értékelhették.
A Szomszédsági Tanács három alkalommal tanácskozott. A tanácskozásokon résztvettek a facilitátorok mellett a Hivatal szakértő munkatársai is, akikhez a résztvevők kérdéssel fordulhattak. Az első két alkalommal a tanács az egész kerületre vonatkozó ötleteket értékelte és a második alkalom végére alakította ki azt a rangsort, amely alapján a Hivatal a szakmai értékelést végzi. Az utolsó és egyben záró alkalmon a Tanács tagjai a körzetekre vonatkozó ötleteket vizsgálták és a korábban elsajátított módszertan szerint pontozták és rangsorolták az ötleteket. A harmadik alkalom végére az egész kerületre vonatkozó listához haszonlóan összeálltak a körzetekre vonatkozó legjobbra értékelt ötletek listái is. A rendezvény végét követően a facilitátorok összegezték, hogy milyen végső sorrend állt fel az értékelt ötletek között, mely ötleteket javasolták összevonásra a résztvevők és esetleg milyen ötleteket zártak ki. A XII. kerületi önkormányzat ezután szakmai értékelésnek veti alá a legjobbnak ítélt 40 ötletet (legfeljebb 10 db minden körzetből). Ekkor történik az ötletek részletes pénzügyi vizsgálata is, tehát az is ellenőrzésre kerül, hogy a költségkereteknek megfelelő az adott ötlet.
Amennyiben olyan ötletet találnak a hivatali ellenőrzés során, amely valamilyen okból nem megvalósítható, úgy a Szomszédsági Tanács által felállított sorrendnek megfelelően halad tovább a szakmai értékelés a soron következő legmagasabbra értékelt ötletekkel. Ilyen okok lehettek:
- az önkormányzati hatáskörök kérdése (kerületi, fővárosi vagy állami)
- a forgalomszabályozás tekintetében a BKK-val való egyeztetés kérdése
- az ötlettel kapcsolatos terület magán- vagy közterület státuszának kérdése
- a közhasznúság elvének szolgálatának kérdése (mennyire hasznos a közösségnek, és nem magánérdek-e)
- a három területi körzet esetében a maximum 15 millió, a teljes kerületi körzet tekintetében a maximum 10 millió forintos ötletenkénti keret vizsgálatának kérdése
- a városfejlesztési tervekre és koncepciókra való összeegyeztethetőség kérdése.
A megvalósíthatónak ítélt ötletek kerülnek majd fel a szavazólapra, és 2026 májusában ezekről dönthetnek majd szavazás útján a lakosok. Minden 14 életévét betöltött (kiskorúaknak szülői beleegyező nyilatkozattal) kerületben dolgozó, tanuló, lakó szavazhat online felületeinken vagy akár személyesen a megadott időpontokon. A megszavazott, nyertes ötletek megvalósítása 2026 nyarától várható.
A Szomszédsági Tanács munkájában részvető lakosok kérdőíves visszajelzését nagyon fontosnak találtuk. A visszajelzések tekintetében összességében pozitívnak értékelték, a tanácskozás illeszkedését a közösségi költségvetés folyamatába, a program menetének követhetőségét, az elegendő információ meglétét a döntéshozáshoz, valamint a biztonságos nyitott légkör érzését a tanácskozásokon. Szöveges visszajelzések tekintetében kiemelték, hogy megismerhették más kerületiek véleményét, bővültek ismereteik a kerület működéséről, lakóiról, programjairól és közösségi kezdeményezéseiről. A résztvevők különösen pozitívan értékelték a facilitátorok munkáját, a szervezés alaposságát. A visszajelzések ugyanakkor néhány továbbfejlesztési szempontot is jeleztek. Ilyen volt például, hogy egyes résztvevők szívesen kaptak volna még szélesebb rálátást az összes kerületi ötletre, illetve volt, aki a szavazási és értékelési folyamat egyes elemeinek további finomítását javasolta. Ezek az észrevételek elsősorban nem a folyamat egészének megkérdőjelezéseként, hanem a következő években továbbfejleszthető módszertani tapasztalatként értelmezhetők.
Ezen összefoglaló a teljes jelentés és a Közgyűlés elé terjesztett „A Hegyvidéki Közösségi Költségvetés koncepciójának elfogadásának előterjesztése” dokumentuma alapján készült.